“De jó neked, hogy ilyenekre időd van…” 🙄 Avagy a szülés utáni depresszió.🖤 1. rész. Anna

Mai interjú alanyom a fiatal 3 gyermekes édesanya Anna. 🙂 Anna (őt idézve) nagyon fiatalon 19 évesen szülte meg első gyermekét, aki egy diák szerelem gyümölcse. Két kisebb fia férjétől van, egy boldog nagy családot alkotnak együtt öten. Fiatalok, bolondosak, aranyosak, de bizony történtek a múltban kemény dolgok is velük… De beszéljen erről helyettem az interjú, pontosabban Anna! 😀 Olvassátok szeretettel, előítéletek nélkül mert nagyon tanulságos lesz… 🙂
 
Veronika: Szia Anna! Nagyon szépen köszönöm, hogy vállaltad az interjút! Mesélj egy kicsit magadról kérlek.
Anna: Szia. Nagyon szívesen. 3 gyerek anyukája vagyok, mind fiú. Családi házban élünk, a sajátunkban most már. Nagyon imádjuk az állatokat, jelenleg 2 kutyával, 2 cicával, 1 tengerimalaccal és 1 teknőssel élünk együtt. 🙂
Veronika: Ha jól tudom férjnél vagy. Mesélnél egy kicsit a férjedről?
Anna: Ő egy végtelenül szerethető férfi. Netes társkeresőn ismerkedtem meg vele. Először egy kóbor éjszakának indult meg egy jó napnak. Megbeszéltük, hogy randizunk majd nála alszom. Elvitt a Tropicariumba, utána felmentünk hozzá és együtt aludtunk. Biztos lesz aki ezért elítél de akkor már megvolt az első kisfiam akit egyedül neveltem. Nem volt senkim és jól esett a törődés. Pár napot még együtt töltöttünk majd kiment Németországba, ott dolgozott. Azt hittem, hogy ennyi, jól éreztem magam és kész. Nem kerestem de ő igen. Innentől egy pár vagyunk. Elég bunkó személyiség azokkal akiket nem ismer. Imád viccelődni, nem romantikus alkat de ha én meglepem valamivel annak nagyon örül. Velem nagyon figyelmes, szeret engem és jó apa! Imád viccelődni, a gyerekekkel és velem is mindenben benne van.
Veronika: Ez nagyon aranyos történet, pálcát meg az törjön feletted aki erkölcsileg makulátlan. Mennyi ideje vagytok házasok? Ha jól értelmeztem akkor a két kisebbik fiadnak ő az édesapja.
Anna: Igen, ő az apukája a kettő kisebbiknek. 5 éve vagyunk házasok és kicsit több mint 6 éve vagyunk együtt. A legnagyobb fiam is őt tekinti apukájának és párom ugyan úgy szereti mint a másik két gyerekünket! A nagyfiam is apának hívja, nagyon szeretik egymást.
Veronika: Ez a lényeg! Mennyi idős voltál mikor az első fiad szülted?
Anna: 19. Fiatal nagyon. Diák szerelem volt, azt hittük örökre együtt leszünk. Nem mondok semmi rosszat a volt páromra mert ő is tudna rám. Fiatal korom ellenére próbáltam (mai napig próbálok) felelős szülő lenni. Van, hogy összejön van, hogy nem. Van, hogy párommal meg őrülünk és olyanok vagyunk mint a kamaszok. De hát ilyenek vagyunk. Imádunk kocsikázni, kettesben lenni, birkózni, csikizni egymást. Kicsit eltértem a témától…
Veronika: Fiatalság bolondság. Mi volt a reakciód mikor megtudtad, hogy terhes vagy az első fiaddal?
Anna: Nagyon megijedtem. Én meg akartam tartani de az akkori párom nem. Elakarta vetetni vagy örökbe adni. A szüleim kiakadtak, ordítottak. Végül én döntöttem meg a sors mert kifutottam a vetetési időszakból, így a szüleim nem tudták rám erőltetni, az örökbe adástól pedig elzárkóztam! Nagyon nehéz volt a szüleimmel lakni a kicsivel.
Veronika: Mikor tudtál eljönni a szüleidtől?
Anna: 4 éve végleg. Előtte is voltak próbálkozások de sajnos nem olyan volt az akkori anyagi hátterünk, hogy az akkor már 2 gyereket + az albérletet fent tudjuk tartani. Anyukám is egyedül maradt mert apukám elhagyta de nem változott semmi. Részben ők okozták a depreszióm a második gyerekem után.
Veronika: Az első gyermekeddel nem voltál depressziós?
Anna: Vele nem talán egy ici picit amit el tudtam nyomni. A másodikkal és a harmadikkal nagyon. Igazából az előző szar párkapcsolatom annyira odahúzott a nagyfiamhoz, hogy csak a szépet, a vígaszt és a támaszt láttam benne.
Veronika:A második és harmadik babánál mi volt a gond? Miben nyilvánult meg a szülés utáni depressziód?
Anna:A második fiam nem szerettem volna. Leírom őszintén bár tudom ezért a szuper anyuk utálni fognak. Pár hónapja voltunk csak együtt férjemmel. Imádtam őt de féltem mi van ha egyedül maradok megint de már 2 gyermekkel. Nem mellesleg védekezés mellett fogant a baba! Végül olyan sokat kérlelt, így megtartottuk. Azóta imádom, az életem a középső kisfiam. (Mind a 3 🙂 ) Mikor megszületett anyukáméknál laktunk külön lakrészben de sose tisztelték a magán életünket. Nekem sok volt minden egyszerre. A lakás, a gyerekek, anyumék. Nagyon szégyellem az akkori viselkedésem mert nem láttam el a gyerekeim, üvöltöttem, szitkozódtam, örökösen csak feküdtem, aludtam, sírtam. A páromat állandóan csesztettem. Úgy éreztem az én életem a legborzasztóbb és jobb lenne ha elszöknék vagy meghalnék. Ezt nem csak a stresszes helyzetekben éreztem hanem nap mint nap. Nehezen átvészeltem a párommal együtt. Segített, hogy elköltöztünk. A harmadik fiamnál párom 3 műszakos munkarendben dolgozott, újra előjött a depreszióm. Nem nagyon tudott segíteni. Itt az i- re a pontot anyósom tette fel mikor örökké azzal jött, hogy nem létezik depresszió szülés után, hagyjam a férjem piheni mert fáradt. Én is az voltam mert az újszülöttem felcserélte az éjszakát a nappallal. Nappal aludt a kicsi, addig a középső fiam (még nem volt ovis)  kellett gondoznom, éjjel a picit és a középsőt egyszerre. Kimerültem. Egyszerűen nem bírtam tovább és megpróbáltam megölni magam. Szerencsére nem sikerült de csak a véletlenen múlt, hogy nem történt baj.
Veronika: Mi történt utána? Kaptál külső segítséget? Gondolok itt házi orvosra, pszichológusra stb.
Anna: Nem, soha. Párom segített át az egészen mert nem ismertem el, hogy szükségem van rá. Kényszerítve pedig nem akart orvoshoz vitetni mert félt a következményektől, hogy ez nem lesz-e hatással a gyerekeim láthatására. Megpróbált több támogatással és odaadással átsegíteni. Sikerült neki de sokáig tartott amíg újra boldog ember lettem és eltudtam fogadni azt ami van. Ezért inkább mindenkinek azt tanácsolom forduljon orvoshoz! A férjem 2* is megmentette az életem és mind a kettő nagyon kicsin múlt! Ő az őrangyalom. Mind a két próbálkozásomnál nem kellet volna otthon lennie de valamiért mindig hazajött a munkából. Ő a mai napig azt mondja érezte, hogy haza kell jönnie.
Veronika: Szerinted mik azok a jelek amire figyelnie kell egy frissen szült anyának?
Anna: Néha mindenki kibukik és úgy érzi egy pillanatra, hogy nem bírja tovább, ez természetes. De amikor ez állandósul és úgy érzi, hogy neki a legrosszabb a nap 24 órájában és esetleg “buta” gondolatai támadnak akkor mindenképp forduljon orvoshoz, párjához, családjához!
Veronika: Szerinted miért kapnak ilyen mostoha bánásmódot a társadalomtól a szülés utáni depresszióban szenvedő anyák?
Anna: Mert a társadalom elítéli ha azt látják, hogy nem úgy áll hozzá egy anya a gyermekéhez mint ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Elítélik ha kimondja azt, hogy nem bírja tovább, elege van, fáradt és nyűgös. Egy anyának mindig toppon kell lennie! Hétköznap, hétvégén, munka mellett, munka nélkül meg pláne. Ünnepnap, szabadnap nincs. Nincs “én”, csak a gyerek. Ezt várja el a társadalom és ezt sulykolja bele az anyákba is.
Veronika: Mesélj egy picit a gyermekeidről! Milyen testvérek?
Anna: Huuu ez kemény dió. Jó tesók, mind külön jellem. A legnagyobb nagyon okos birka lelkű és türelmű. A középső irtó hisztis, ha nemleges választ hall eltörik a mécses és úgy tud az emberekre nézni, hogy megolvasztja a kőkemény szíveket is. A legkisebb zsivány, nagyon huncut. Erőszakos és imád verekedni, árulkodni. Szeretnek együtt játszani, lövöldözni, kommandózni és trambulinozni. Nimród 7 éves elsős nagyon szereti a sulit. Olivér 5 éves lesz decemberben, imádja a virtuális játékokat de ezekkel csak korlátozva játszhat! Márk 3 éves múlt, minden hülyeségben benne van a tesóival és velünk is. Imád beszélgetni, bohóckodni. Azért vannak kemény viták, hisztik, bunyók de egymás nélkül nincsenek meg.
Veronika: Szerinted milyen egy jó illetve egy rossz anya?
Anna: Szerintem 3 féle anya van. A jó, a bizonytalan és a gonosz\rossz. A jó az aki mer hibázni, kimondja, hogy elég, nem akarja tovább szoptatni mert fáj a melle, elég az ordításból, aki beismeri, hogy ott hagyná a gyermekét abban az adott percben, aki következetes a gyerekével és tud magára is gondolni. A bizonytalan az akit te is megemlítettél a live videóbban, hogy az ő gyereke tud angolul, ilyen olyan amolyan, 3 éves 5 nyelven beszél, 10 hónaposan szobatiszta stb. A gonosz\rossz anyák azok akik bántalmazzák a gyermekeket. De lehet, hogy ők sem gonoszak csak depresszióval küzdenek. Szóval szerintem ez így kerek, hogy 3 részre osztom. 🙂
Veronika: Szerinted te milyen anya vagy?
Anna: Magam nem szoktam beskatulyázni, hogy jó vagy rossz. Az biztos, hogy mindig kimondom, hogy mi van. Van, hogy nagyon kiakadok, mikor szalad a ház, a páromnak segíteni kell, a gyerekek meg bunyóznak, hisztiznek, a kutya széthúzta a macska almot és minden tiszta sz*r. Akkor mindenki tőlem várja a megoldást én meg úgy érzem szétszakadok. Na akkor elfogy a türelem és kiakadok. Kimondom azt is, hogyha elég, hagyjanak mert kell egy kis idő magamra és ez túl sok. Nekem párom is ilyen és ilyenkor nem megharagszunk egymásra hanem nevetünk egy jót. Ő is kiröhög és elküld pihenni, hogy nincs baj és ezt fordítva is így van. Ha nem így lenne begolyóznánk a sok munka és az itthoni dolgok mellett.
Veronika: Nagyon szépen köszönöm az interjút! Végszóként pedig mit üzennél a világnak, főleg a depresszióval küzdő anyáknak?
Anna: Ne féljenek segítséget kérni és ismerjék be, hogy ez nem szégyen! Aki pedig otthon idegroncs de színleli, hogy jól van az próbáljon meg nem mások véleményével foglalkozni. Magunknak kell megfelelni, nem másnak. Ez nem egy verseny. Ez az életünk, éljük meg mert az idő pereg és ezt nem lehet újra kezdeni! Nekem ez segített.

Tetszett a bejegyzés? Hasznosnak találtad? Ha igen oszd meg másokkal is!  😉

Szeretnél egy remek baba-mama csoport tagja lenni, ahol tabuk nélkül őszintén beszélünk az anyaságról? Ha igen lépj be facebook csoportomba: https://www.facebook.com/groups/427505987648979/

Szép napot kíván nektek Veronika és Liza! ♥

Tovább a blogra »