Most nem egy vidám posztot hoztam nektek, hanem egy tanmesét a szeretetről, a megbocsájtásról, az apa-lánya kapcsolatról. Ezt az élet írta, az én életem. Olvassátok megértéssel.

Sok évnyi probálkozás után anyuéknál bekopogott a gólya, majd megszülettem én. Apukám az első perctől fogva imádott engem és ez az érzés kölcsönös volt. Igazi apa-lánya “szerelem” volt a miénk. 🙂 Rengeteg sok szép emlékem van apukámmal gyerekkoromból. Állandóan vitt magával mindenhová, kézen fogva mentünk a piacra, gyereknapokon anyuval karöltve a Ligetbe… Állandóan hülyéskedtünk, vicces meséket talált ki, történetek mesélt a múltjából, bírkóztunk, énekeltünk. Így éltünk éveken át. Aztán valami megtört… Édesapám tipikus maximalista volt és tőlem is a 120%-ot követelte meg. Így mikor a szemorvos kijelentette, hogy kéne egy enyhébb szemüveg dacosan annyit mondott, hogy baromság, az én szemem tökéletes és nincs semmi baja. Mikor a fogorvos közölte, hogy fogszabályozó kéne, ugyan ez zajlott le csak pepitában. Ugyan így viselkedett saját magával is. Sosem felejtem el, mikor 9-10 évesen rajta kaptam, hogy kidobja a cukorbetegségére és a magas vérnyomására való gyógyszereit… 🙁 Tudom, halottról jót vagy semmit, de úgy gondolom a történet így kerek és így fogjátok megérteni a lényegét. Úgy gondolom apu lába alól akkor kezdett kicsúszni a talaj mikor a nagyapám meghalt. Egyre gyakrabban maradozott ki, egyre gyakrabban láttam becsípve, egyre gyakrabban hallottam késő éjjel anyukámmal veszekedni őket, egyre agreszívabb lett velem. Aztán megkaptam az első jogtalan taslit 9 évesen, egy jó vastag könyvvel a tarkómra, mert nem tudtam egy matek példát 2 perc alatt megoldani. Nekem akkor jött az első “ez nem az én apám…” érzés ami az évek múlásával egyre erősödött. Nem sokkal később megtörtént a baj, az első intőjel. Állatkertbe készülődtünk, anyuval a földszinten szendvicseket csináltunk mikor apu egyszer csak elkezdett az emeletről kiabálni. Nem bírt mozdulni, lebénult… Gyerek voltam, nem emlékszem sok mindenre csak arra, hogy azonnal kórházba vitték és sokat mentem látogatóba. De olyan volt, mintha nem örülne nekem egyáltalán.

Most ugorjunk pár évet előre.

12 éves voltam mikor felvettem egy narancssárga pólót. Ezzel felmérgesítettem, mert fideszes k**va vagyok. Szintén 12 évesen mikor elkaptam egy hányásos vírust meggyanúsított, hogy biztos felcsináltak. És tudjátok mi volt a legrosszabb az egészben? Hogy hétvégente ugyanúgy vitt magával mindenhová, megálltunk üditőt inni, elmentünk együtt a 2006.-os október 23.-ai megemlékezésre. Együtt menekültünk a könnygáz gránátok elől…

*Ugrás az időben*

13 éves voltam mikor a sulim szervezett egy iskolai kirándulást Londonba, jövőre mentünk volna. Életem álma volt! Tudtam, hogy semmi esélyem rá, nem álltunk jól anyagilag. De tudjátok mi történt? Eljutottam oda… 🙂 Édesapám 1 éven keresztül kb mindent megvont magától, hogy nekem ezt elő teremtse! Kaptam új ruhákat és fényképező gépet az indulás előtt, pedig nem kértem. Az 1 napos busz útra 7 napi hideg élelmet raktak nekem össze édesanyámmal. 😀 De közben ugyanúgy kiabált velem, néha elcsattant 1-1 pofon is. Nem voltam szent gyerek de sokat jogtalanul kaptam, sokat pedig jogosan. Tudjátok milyen borzalmas így élni, hogy egyszerre szeretsz, gyűlölsz, tisztelsz valakit miközben rettegsz tőle…?

*Soksoksok év ugrás*

Kezdtem kirepülni otthonról, költöztem jobbra balra. Kevesebbet voltam otthon így ritkultak a vitáink. Mikor találkoztunk nem veszekedéssel töltöttük az időt, inkább beszélgettünk miújság, merre mit dolgozom, hogy vagyok. Aztán megint a segitségükre szorultam, időnként haza költöztem. Na akkor megint megszaporodtak a viták… Aztán megismertem a vőlegényemet. Nagyon megkedvelte őt apu és mikor bejelentettük, hogy kisbabánk lesz tartottam apukám reakciójától, de elmondhatatlanul örült neki. 🙂 Egy időre hozzájuk költöztünk, Liza 9 hónapos koráig velük éltünk. Voltak veszekedések de nem olyan sűrűn és nem olyan durvák mint régen. De sajnos az italt továbbra sem vetette meg… Egyszer nagyon elkattant az agyam és kiosztottam, hogy vagy leteszi a piát vagy soha többé nem látja az unokáját! Ez hatott és “hál’ istennek” visszább vett. 🙂 Lizát mindig is imádta és Liza is mindig odáig volt érte. Rengeteget foglalkozott vele, sokat játszottak együtt. Miután elköltöztünk sokat jöttek hozzánk látogatóba anyukámmal együtt. Bármi baj volt, szóltam neki és azonnal segített! Ha moziba akartunk menni kettesben akkor lejöttek hozzánk és figyeltek Lizusra, hogy mi egy kicsit együtt lehessünk. 🙂 Mikor nyaralni mentünk mamámékhoz apu mindig kint játszott Lizával, homokoztak, labdáztak. Rövid idő jutott nekik… Talán ez fáj a legjobban. Minden nap mesélek apuról, minden nap mutatok képet róla de neki rossz dolgokat akkor sem fogok a nagyapjáról mesélni mikor nagyobb lesz. Őt nem akarom az én fájdalmammal terhelni.

A gyógyszereit azóta sem szedte mióta 9-10 évesen rajta kaptam és “füstölt” is rendesen… Meglett az eredménye, idén májusban strokeot kapott. Kórházba került ahol 2 hónap javulás majd hirtelen romlás (és szenvedés) után elment… Csak azzal tudom vígasztalni magam, hogy neki már semmi sem fáj és azzal, hogy nem haragban váltunk el. Az nap mikor utoljára láttam sokat nevettünk együtt.

Tudom most sok ember szörnyűlködik az írásomon és azon, hogy hogyan merek így beszélni az elhunyt édesapámról, hogy van képem kiteregetni a szennyest… De ne törjetek pálcát felettem, nem jártatok egy percet sem a cipőmben! Én ezt a posztot azért írtam, hogy kiírjam magamból az összes fájdalmam, az összes borzalmas emlékem, hogy csak a jóra és a szépre emlékezzek, hogy ne maradjon bennem se tüske, se harag! Mert bármi is történt a múltban több szép közös emlékem van apámmal mint rossz. És nagyon hiányzik az együtt töltött idő…

Sablonos leszek de sose feküdjetek le haraggal, sose váljatok el haraggal! Ne éljetek minden nap rettegésben, hogy “jaj istenem xy bármikor meghalhat” de mindig szeretettel vagy legalábbis békével köszönjetek el mindenkitől. Élvezzetek ki minden pillanatot a szeretteitekkel, MINDIG LEGYEN IDŐTÖK AZOKRA AKIKET SZERETTEK! Szeressétek, becsüljétek és tiszteljétek egymást!

Drága apa! Te ezt nem látod, nem olvasod de szeretném ha tudnád nem haragszom már semmiért! Nem haragszom a jogtalan verésekért, nem haragszom az “állandó” kiabálásokért, nem haragszom a sok igazságtalanságért, nem haragszom a sok fájó szóért amit meggondolatlanul hozzám vágtál. Bennem egy csepp harag sincs. Vettem egy nagy levegőt és azzal kifújtam minden rossz érzésem. Bennem már csak jó érzések maradtak, az együtt töltött szép évek emléke. És az űr amit az életemben hagytál…

SZERETLEK! ❤

És remélem te sem haragszol rám…