A mi történetünk, első rész. ☺ A megismerkedés. 😍

2014. decemberében túl estem egy fájó szakításon. Nem azért fájt mert huh de szerelmes voltam, hanem mert ő volt már a nagyon sokadik ember aki ellökött magától. Egyfolytában magamat ostoroztam… Mit rontottam el? Mi a gond velem? Rájöttem. A naívitásom, a nagy szívem, hogy könnyen bízok és hamar ragaszkodom. Végül arra a döntésre jutottam, hogy ha a férfiak így, akkor én meg úgy. Ha ez kell a férfi népnek akkor akkora ordas k*rva leszek amekkorát a világ nem látott még. Persze ez csak elhatározás volt képtelen voltam megtenni. Csak álltam a szoba közepén ökölbe szorított kézzel, miközben azt hajtogattam “na most megteszem. Tényleg megteszem… Elmegyek xy-al randizni, aztán z-vel stb stb… Ott használom ki őket ahol csak lehet, ők lesznek a kis ágybetéteim. ” Arcomat marták a könnyek, áhh ez nem én vagyok. Inkább leszek örökre magányos mint r*banc. Elhatároztam, hogy átmegyek jég királynőbe és kész. A magány annyira kínzott, hogy napi szinten ittam, állandóan cigiztem, nem ettem és altatókat meg nyugtatókat ugy ettem mint más a gumimacit… Pedig csak 2 hete voltam egyedül, látszik mennyire szeretet éhes voltam. A családdal sem volt minden a toppon, elmondhatatlanul magányos voltam és a munkahelyemen is állandóan terrorizáltak. Egyik szabadnapomon otthon ültem egyedül, unatkoztam. Írtam egy facebookos rocker csoportba, hogy van-e kedve valakinek beszélgetni? Időközben elindultam otthonról tetováltatni. Egyszer csak csipogott a telefonom. Új üzenet egy Medve László nevezetű úrtól. Milyen cuki neve van, gondoltam egyből. Beszélgetni kezdtünk… Beszéltünk reggel délben este, hétfőtől péntekig, reggeltől hajnalig. Folyamatosan, egyfolytában le nem állt a kézünk, mindig írtunk egymásnak amikor csak tudtunk. Teltek a napok és a hetek, hiába csak neten beszéltünk úgy éreztem, hogy közel került a szívemhez. Aranyos volt, vicces, kedves, figyelmes, őszinte, nyílt és kis bolondos mint én. És nagyon cuki… Mikor végre valahára eljött az első találkozó úgy éreztem révbe értem, megtaláltam a helyem. Azóta is így érzek. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy “az idióta depressziós lány megismert a neten egy pasit és összejöttek, na bumm…” típusú történet de számomra ez sokkal több! Megmentett, értelmet adott az életemnek. Ha őt nem ismerem meg mára lehet, hogy egy lecsúszott piáló, gyógyszereken élő ember lennék. Vagy már nem is élnék. De élek! Itt vagyok… És sosem voltam ennél boldogabb.